.. avagy a végzetes hiba
Gondolom minden élő emberrel megesett már, hogy elvetette a sulykot butaságból, félelemből, önzőségből vagy dacból, vagy mert egyszerűen nem látta át a helyzet súlyosságát. Az ilyen baklövések után az ember foggal körömmel küzd hogy összekapirgálja az élete megmaradt részeit, és valahogy egybetartsa, győzködi magát hogy minden rendbe jön majd egyszer, csak idő kell hozzá.. megsúgom, semmi nem fog rendbe jönni, vannak dolgok, amiket nem lehet egy delete gombbal törölni(már ha nagyon közhelyes akarok lenni) nincs reply és nem is lesz soha. az életben mindenre egyetlen esély van. Egy esély szeretni, egy esély dönteni, egy esély csalódni, egy esély megbánni, és még egy esély a fájdalomra.Ó, igen. a fájdalom. Tudjátok, amennyit találkozunk, országos nagy cimborák is lehetnénk, de engem valahogy megijeszt az a tapadós nyúlóssága, az az alattomos cselszövése, ahogy behálózza az embereket, beszövi a mindennapjaikat mintha csak puszta szórakozásból csinálná, és persze elengedhetetlen velejárói olykor a magány, a bánat és a könnyek. A könnyek, amelyek most két olyan emberért hullanak, akikre mindennél nagyobb szükségem lenne az életemben, de úgy fest elveszítem őket, azaz ebből egyet már elveszítettem. Hogy örökre-e, nem tudom, de nem szeretnék most ezen gondolkozni, így írni sem fogok róla. Két ember, akiket talán egy és ugyan azon hiba miatt hagytam eltávolodni. Az élet gyakran egyszerű képletekből áll. kettő meg egy, meg még egy, aztán mínusz három, és maradtál egyedül. Pocsék egy helyzet, elhihetitek. És hogy mit fogok most csinálni? Semmit. A sebtapasz elfogyott és belefáradtam a bőgésbe, nem fogok szilánkokat ragasztgatni és az ügyetlenségem miatt újra és újra felszakítani a sebeket. A kritikusok úgy fogalmaznának, feladom. Nos nem, csupán elfogadom, megpróbálok együtt élni vele, és újra kezdeni, tiszta lappal. Tudjátok az ilyen kettő plusz egy egyenlő 1+1+1 egyenletekkel az a baj, hogy 1ből mindig sértett lesz 1ből vesztes, egyből pedig mindkettő, és még bűnös is egyben. Az egyetlen felelős a gondokért, és valahol meg kell értenünk az elsőt, de neki is meg kell értenie minket, ugyanis idő kérdése, és ő is elkövet majd egy hibát, amit ha nem kezelünk helyén az a baj, ha helyén kezelünk, akkor meg az. Mivel egyes számú 1 úgy véli majd, hogy mivel mi már vétettünk, nekünk igazán nincs mit a szemére vetnünk. Nos és itt jönnek a kivételek az életmatematika alól. Az elkövetett hibákat nem lehet súlyosságuk és típusuk szerint osztályozni. Ha most felvetődött benned egy kérdőjel, vagy kérdőjel WTF felirattal előtte, vagy ha nem is villant be semmi, olvasd tovább és megígérem kifejtem. Sosem tudhatjuk, hogy a megejtett ballépés mekkora rombolást visz végbe a másikban. Semennyit, pici pityergést, tombolást, vagy ideg-összeroppanást. Sosem tudhatjuk előre, és utólag sem és ha nem vagyunk képesek meghallgatni a másikat, akkor marad a saját verziónk. Nem úgy értem hogy meghallgatni amit mond és bólogatni rá, vagy elolvasni és támadásnak venni, visszavágni, hanem picit tényleg belegondolni és átérezni. Hatalmas a szakadék a két dolog között. Ez az, amit sokan nem értenek meg, nem érthetnek meg.
Ehhez fel kell nőni.
És én azt nagyon nem akarok..
